Már készülnek: gyakorlati tanácsokkal látják el a Pride-felvonulókat a Brüsszel által pénzelt „civil szervezetek”

A Helsinki Bizottság, a TASZ, valamint az Utcajogász szerint a kormány a Pride-on túlmutatóan támadja a gyülekezés szabadságát.

Egyre közelebb az brüsszeli elvárásokhoz.
Nagy felháborodást váltott ki az ukrán LMBTQ mozgalom azzal, hogy az ország vezető LMBTQ-filmfesztiválját, a Sunny Bunnyt („Napos Nyuszi”) a húsvéti ünnepekre időzítette – írta az ukrán UNN.
A rendezvény Nagypénteken, április 18-án kezdődött, és április 25-ig tart Kijevben. 2025-ben minden keresztény felekezet ugyanazon a napon ünnepli a húsvétot, és a fesztivál időzítése, valamint neve ellenérzést váltott ki konzervatív politikusok és vallási vezetők körében.
A rendezvény szervezői szerint az időpont csupán „véletlen egybeesés”, semmi több. Állításuk szerint valójában ők az áldozatok, mivel LMBTQ-ellenes szervezetek próbálják lejáratni őket.
A kritikákat homofóbnak minősítették, azzal érvelve, hogy a keresztény ünnepekre való hivatkozásokat „a homofóbia és a gyűlölet elfedésére használják”.
Hangsúlyozták továbbá, hogy Ukrajna világi állam.
Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök, aki jelenleg az ellenzéki Haza (Batkivscsina) pártot vezeti, felháborodását fejezte ki a fesztivál nagypénteki megnyitója miatt. Közösségi média bejegyzésében azt írta:
Tudjátok, hogy néz ki szó szerint az, hogy »semmi sem szent«?”
Több ukrán parlamenti képviselő szintén kifejezte nemtetszését. Olekszij Honcsarenko képviselő az eseményt „az ukrán hagyományok, a hit és a fronton elesett katonák elleni provokációnak” nevezte. Telegram-csatornáján azt írta:
Ez milliókkal szembeni tiszteletlenség, akik számára a Nagypéntek a csend, a gyász és az ima napja.”
Nyitókép forrása: Szergej Szupinszkij / AFP
Ezt is ajánljuk a témában
A Helsinki Bizottság, a TASZ, valamint az Utcajogász szerint a kormány a Pride-on túlmutatóan támadja a gyülekezés szabadságát.
***